} -->

2015. december 19., szombat

Három // Figyelem minden lépésed

Liam Payne

A másnap délelőttje elég gyorsan elmegy, mert Charles még nem ért vissza, így újra Coreynak magyarázok. Kettőkor Len lép be az ajtón, azzal hogy unatkozik. 
-Tudod már a mai akciót? 
-Még nem. De jó lenne tudni. 
-Aha. Az első közös munka. -mosolygok rá. Őszintén várom már, hogy megkapjuk a feladatot ugyanis egy ilyen lánnyal nem minden nap dolgozhat az ember. Hiába, annak ellenére hogy tegnap este láttam először, megtetszett. Nagyon is. Csak nem kéne kihúznom a gyufát Charlesnál mivel nem is olyan rég megtettem és azzal hogy "rávetném" magam a lányára nem szereznék jó pontot. De úgy hogy folyton a száját harapdálja úgy elég nehéz megállni.  Nyílik az ajtó és Charmene lép be. 
-Aileen! Apád hívott úton van ide, de neked ki kell menned egy akcióra. Most. 
-Oké, és mi az?
-Raen. Még mindig tartozik és meg kell szerezni az összes adatot a gépéről. -néz rám. Mondjuk ezt sejtettem. -Ja a legfontosabb adatait egy pendrive-on tartja. Úgyhogy oda mehetsz megölni őt is meg a bandáját. Apád nem akart egyedül elengedni, de anyád meggyőzte, hogy elég jó vagy hozzá főleg, ha figyelnek is rád. 
-Király köszi. -Charmene ezzel távozik. -Liam? -néz rám, de én csak felállok és intek hogy kövessen. A szobámba megyek és a szekrényhez lépek. Kidobálom belőle majdnem az összes cuccomat az ágyra. Végül megtalálom amit keresek. Egy kis fekete aktatáska szerűség. 
-Ülj le. -mondom Len pedig pár cuccot arrébb dobva leül. Lerakom mellé a táskát és elé guggolok. -Bírod a tűket? 
-Igen. 
-Oké. -felnyitom és kiveszek egy fecskendőt. Magamhoz húzom a bal karját.
-Várj. Mi ez? 
-Egy mikro nyomkövető. Más elven műkődik mind az átlagosak azért lehet ilyen kicsi. Más jelet bocsájt ki magából. Ezt csak én látom és sehogy sem lehet lefogni a jelét. 
-Értem. 
-Remélem apád nem lesz mérges hogy beléd rakom, de jó okokból teszem. -csak vállat von, így én a bőrébe szúrom a tűt és beléfecskendezem a fecskendő tartalmát. Visszateszem a helyére, ráérek még kidobni. Egy kis fekete "pontot" tartok elé. -Hangszóró és mikrofon is egyben, de csak az hallja akinek a fülében van. Kiszedni majd egy mágnessel fogom, de nem fog fájni. -bólint. -Döntsd oldalra a fejed. -teszi amit kérek, én pedig belerakom a fülest. -Szerelkezz fel és indulj. Ne felejtsd el hogy ott vagyok, mindent látok és hallok. Mire odaérsz feltörök mindent és folyamatosan tajákoztatlak. -terelem ki az ajtón,majd kimegyek utána.
-Nem most kezdtem. 
-Tudom, de szeretnél gyorsan végezni? -nem szólal meg de tudom hogy a válasz igen. -Na menj. -mosolygok rá. Pár pillanatig még nem mozdul, de végül elindul. Visszamegyek a gép elé és elkezdem feltörni az épület rendszerét. 

XXX

-Jobbról kettő és arra is menj tovább. -mondom a mikrofonba, a kamerákon keresztül figyelve Lent, miután betört az épületbe. A folyosó végén balra és a lépcsőn le. Jönnek fel, hatan vannak. -nem tudom miért, de valami tetszik abban, ahogy sorra lövi le az embereket. Morbid, de így van. És mivel a pólójának kivágása nagy ezért stírölhetem feltűnés nélkül. Pontosabban anélkül, hogy megtudná. -Hátulról három, előről négy. -miközben nagy ügyességgel gyilkolja az embereket én az adatokat töröm fel sorra. Hát mit ne mondjak nem túl jól van kiépítve. Csak a látszata az. Kicsit kevesebb mint egy óra kellett hozzá. Len elér a lépcsőig és elindul lefelé. -Egyenesen menj. Balra a második ajtó. Sokan vannak lent úgyhogy beriasztom az épület jobb oldali részét, remélhetőleg nagyrészük feljön. Rejtett ajtó van a szoba bal oldalán, ott fognak kijönni. Bújj el. 
-Kicsit idegesítő, hogy megmondod mit csináljak. 
-Az egy dolog, de szándékomban áll egy vércsepp vesztése nélkül kijuttatni. 
-Túlélem azt az egy vércseppet.
-Az lehet, de én nem fogom. 
-Ne parázz már apámtól.
-Nem parázok, de semmi szükségem arra hogy hirtelen felindulásból megöljön. Talán még van olyan akinek számítok egy kicsit. -átjut az ajtón és lemegy azon a lépcsőn is. -Innen már nincs elágazás. És azt hiszem a pendrive-ot egy rózsaszín plüssmackóban találod. 
-Ezt hogy érted? 
-Van egy lánya. 
-És én erről miért nem tudok?
-Mert mondjuk titkolja? 
-És te honnan tudod? 
-Feltörtem a gépét. A legvédettebb adatai közt képek is vannak és mindegyiken ugyanaz a kislány.
-Biztos?
-Hasonlóak a vonások és múlt hónapos képek. Hidd el hogy a lánya. 
-Oké. -betöri az ajtót és a szobában Raen-en kívül egy percen belül halott. Len fenyegetni kezdi, de ellenáll. Aztán szóbahozza a kislányt és ezzel sikerül megtörnie. Végül megszerzi a pendrive-ot és a pénzt, főnököt pedig életben hagyja. Kifelé még az utolsó pár embert is megöli, így Raen már csak egy egyszemélyes banda. 
-Szeretnéd hogy maradjak amíg visszaérsz? 
-Nem szükséges. 
-Éhes vagy? 
-Naná.
-Akkor megvárlak. -mikor visszaér, kiszedem belőle a fülest, majd együtt elmegyünk enni. Elég sokan tódultak be ide. Leülünk egy szabad asztalhoz. Csak most jövök rá hogy alig ismerek itt valakit. De nem is érzem annyira fontosnak hogy megismerjem őket. Nem sokára Charles jelenik meg és kérdezget minket az akcióról. Elmegy, de a helyén egy Lenhez hasonlító lány jelenik meg. Gyorsan kezd el hadarni valamiről. Mikor végez Len megszólal:
-Most úgy is hogy értsem. -újra magyarázni kezd én meg újra nem figyelek. 
-Amúgy ő Liam az új hacker, ő meg a húgom Amberly. 
-Szia. -mosolyog rám.
-Szia. -Amberly Len lányos kiadása. Ez tuti. Leül Leen mellé. 
-Szóval új vagy. 
-Aha. 
-Mióta vagy itt? 
-Tegnap óta.
-Ha gondolod nagy szívesen körbevezetlek. 
-Jó ajánlat, de eltalálok ahova kell. 
-Azért ha kell valami nekem szólhatsz. 
-Oké. 
-A szobám Lené mellett van. 
-Észben tartom, kösz. 
-Apához kell menjek. Majd jövök. -fordul Lenhez, majd elköszön és távozik. Hiába, őt is megnézem hátulról, bár elismerem elég jó, de Lent nem übereli. 
-Bocs, a pasik felére egyből gerjed. 
-Nőből van. 
-Te meg férfiból. Láttam ám. -vállat vonok. 

XXX

Az este további részét a szobámban töltjük tévénézéssel, végül Len bealszik. A cuccaimat még mindig nem pakoltam el az ágyról így nekiállok. Az utolsó pólót raknám el de Leen azt magához szorítva alszik. Nem veszem el tőle. Felemelem és átviszem a szobájába. Betakarom és késztetést érzek hogy puszit adjak a homlokára de nem teszem meg. Halkan húzom be magam mögött az ajtót. Két lépést teszek, de kinyílik a következő ajtó és Amberly csapódik nekem. 
-Bocsi. 
-Semmi baj.
-Te mit csinálsz itt ilyenkor?
-Len elaludt a szobámban és áthoztam. -Ja... na mindegy jó éjt. -kerül ki.

-Jó éjt. -visszamegyek a szobámba és én is lefekszem aludni. 

2015. november 30., hétfő

Kettő // Szexi újonc.

Hali- hali :) 
Nem kezdek el hadoválni, hogy miért nem volt rész sokáig.
Egyrészt, mert ezt senki nem olvassa, másrészt, mert abban sem vagyok biztos, hogy a részeket olvasnátok. :)
Na, igen.
Szóval, jó olvasást, remélem elnyeri a tetszéseteket, és hagytok nyomot magatok után.
Ölel- csókol, 
Lace x. 



Aileen Desgranges van der Linden
2015. Augusztus 13.
London. 

"Egy nő nem tud gyilkolni."
"Ugyan már, a nők még egy legyet sem tudnak lecsapni, nemhogy egy izomkolosszust!"
Talán, így lehet, de biztosan vannak kivételek. Példának okáért, én. Csekély 28 évem alatt több, mint 70 férfit terítettem le, s nem több mint 200 embert öltem meg.
Oh, dehogy! Még véletlenül sem vagyok pszichopata, vagy valami ilyesmi.
Csupán a volt brazil, és a jelenlegi angol maffiavezér idősebb lánya vagyok.
Amióta az eszemet tudom - vagyis, amíg képes vagyok az emlékezésre - apa és a fekete szmokingos haverjai verekedni tanítottak. És én, mint első szülött gyermeke, édesapáméknak, mindig teljesítettem az elém kitűzött célokat.
Apa legnagyobb álma volt, hogy egyszer uralhassa az angol bandát, oldalán a feleségével és gyerekeivel. Leginkább fiúkat akartak, ezért történt, hogy sem én, sem a húgom nem vagyunk tipikus csajos-csajok.
Amberly-t mindig is jobban érdekelték a különböző verekedési, önvédelmi műfajok, míg én éltem- haltam a fegyverekért és az izgalmas helyzetekért. Oké, adrenalin függő vagyok, voltam, leszek. Nincs ezzel semmi baj.
Apropó, adrenalin. Éppen, hogy visszaértem a házunkhoz, ami sokkal inkább hasonlított egy ocsmány irodaépülethez, Charmene - anya egyik barátnője, s egyben a jobb keze is - rohant felém, egy mappával a kezében.
- Aileen, hogy ment az akció? - fékezett le előttem. Kedves volt, meg minden, de épp meggyilkoltam két embert, sokkal inkább vágyom egy futópadra, majd egy forró fürdőre, mint ennek a nőnek a társaságára.
- Látsz rajtam egyetlen karcolást, vagy vércseppet? - tártam szét a karjaimat, hogy jobban lássa a fekete felsőmet. Ajkába harapva rázta meg a fejét, majd a kezembe nyomta a mappát.
- Apád arra kér, hogy nézd át. Mellesleg megérkezett az új hacker.
- Ugh, mi lett Bensonnal? - biggyeszettem le az ajkaim meglepetten.
- Ah, apád tegnap megölte - legyintett, mintha ez olyan természetes lenne - Tudod, azért elég sok embert megöl hirtelen felindulásból - húzta el a száját - Mindegy, a lényeg, hogy a dossziéban vannak az új srác adatai, aki amúgy elvileg a társad lesz.
- A társam? - kérdeztem vissza, elsimítva egy tincset az arcomból - Nekem nem kell társ, ne szórakozz!
- Apád parancsolta, Aileen - tette a kezeit a vállmra, s megdörzsölve próbált nyugtatni.
- Nem érdekel, hogy apa mit parancsolt! 8 éve egyedül dolgozom, és nem fogok megszokni egy újabb embert! - csaptam a mappával együtt a combomra, megemelve a hangomat. Időközben apa is megérkezett hozzánk.
Nos, nem tudom, kinek milyen elképzelései vannak az angol maffiavezérről, de általában köpcös, pocakos, kopaszodó férfire gondolnak.
Apa teljesen más volt. Magas volt, nagyon magas. Sötétszőke, dús haja, és világító kék szemei, nem árulták volna el róla, hogy egy könyörtelen gyilkos.
- Mi a helyzet, hölgyeim? - vigyorgott zsebre dugott kézzel.
- Mi az, hogy társam lesz? - csattantam fel, a mellkasához csapkodva a dossziét - Apa, nekem nem kell társ!
- De, igenis kell! - morogta - Komolyabb bevetésekre foglak küldeni, és egyedül nem mehetsz.
- Nem érdekel! - kiáltottam, majd elviharozva mellettük, inkább a szobámba mentem.
Felkaptam az edzőcuccomat, s éppen távozni készültem, mikor a tekintetem megakadt az ágyra dobott mappán.
Visszafordultam, a táskát az íróasztalra rakva, majd óvatosan felvettem a papírokat.

××××

Az edzéssel való terveim akkor fuccsoltak be, mikor megláttam egy srácot a teremben, ahogy azt a zsákot püföli, amit én szoktam. A másik zsák meg nem volt használható állapotban, így sokkal inkább a fiú felé tereltem a figyelmem.

Sötétbarna tincsei a homlokába hullottak, egy - kettő még lehet, hogy a szemébe is belelógott. Csak egy fekete short, és egy fehér atléta takarta a testét. A felső, alapból nem takart sokat, tekintve, hogy tökéletesen láttam a kidolgozott karjait, és egy pöppet a mellkasát is, ám a sok munkának köszönhetően, már leizzadt, így az anyag átázott, és tökéletesen rásimult a felsőtestére, kiemelve a kockáit.

Fogaim az alsó ajkamba mélyedtek, ahogyan próbáltam visszafojtani egy vágyakozó sóhajt, na meg egy izgatott kuncogást.

Az ismeretlen srác - nyilvánvalóan most érkezhetett ide, mert még sosem láttam - egyre többször pillantgatott maga mögé, így tudtam, hogy eljött az ideje a távozásomnak, és edzés helyett, inkább egy kiadós evés mellett döntöttem. Végül is mindegy, hogy hízok vagy fogyok, nem?

Legnagyobb meglepetésemre anya is a konyhában volt, és erősen meredt a gőzölgő kávéjára. Barna tincsei egy rendezetlen kontyban pihentek a fején, a sminkje már rég el volt kenődve, az ajkait pedig megállás nélkül rágcsálta.

- Szervusz, anya! - mosolyogtam rá halványan, mikor elmentem mellette, egészen a terem - oh, igen, terem - másik végén lévő hűtőig. Derékig belehajoltam, hogy biztosan lássak mindent, és addig kerestem, míg meg nem találtam a nevemmel ellátott ételhordót, amiben a mai vacsora volt, aminek a közös elfogyasztásáról megint lemaradtam, az akció miatt. Dünnyögve tettem be a mikróba, hogy megmelegedjen, és végre ehessem is. A hűtőnek dőlve figyeltem, ahogy anya felsóhajt, majd egy nagyot kortyol a kávéjába. Mindig kávét ivott, hogy ha valami bonyolult ügyön dolgozott, vagy éppen apa volt távol. De, mivel apával nem rég találkoztam, így biztos voltam benne, hogy nehéz a munkája. Mindig is csodáltam anya szépségét, mindannak ellenére, hogy már jóval a negyvenes éveiben járt. Mégis sokkal szebb volt, mint némelyik angol, fiatal lány. Olajbarna bőre, mézbarna szeme és, fekete haja volt, ami olyan göndör volt, amit más, semmilyen géppel nem tudott elérni. A stílusáért pedig odáig voltam. Mármint, ha megélem azt a kort, mint ő, szeretnék én is így kinézni.

- Hogy vagy, kincsem? - megforgattam a szemeimet, a megszólításra, miközben leültem vele szemben, ő pedig egy mosolyt erőltetett az arcára.

- Oh, én remekül, bár nem tudtam edzeni, mert egy újonc elfoglalta a zsákomat - vontam vállat, mire halkan felkuncogott.

- Hm, ha jól sejtem az az újonc lesz a társad - motyogta, felém nézve a bögréje felett. A falat a torkomon akadt, a meglepetéstől, és kidülledt szemekkel meredtem a szülőmre.

- Az a barna hajú, kigyúrt, félisten?! Woah, na akkor már talán annyira nem baj, hogy társam lesz. Talán. Ha ő lesz az, akkor nem - motyogtam, anya arcára pedig egy szélesebb mosoly kerekedett - Veled mi van? Tudok segíteni?

- Nem hiszem, hogy el tudnád intézni, hogy apád hamarabb visszaérjen - sóhajtotta, és megrázta a fejét, miközben a bögrén pihenő ujjaival játszott.

- Micsoda? Apa elment, és csak nem is köszönt? - kiáltottam, és az asztalra tenyerelve felpattantam - Nem köszönt el. Mindig elköszön! Mi oka volt, hogy nem tudott odajönni?

- Kincsem, akkor indult, mikor visszaértél. Beszélni akart veled, de te sértődötten elrohantál, mikor közölte, hogy társad lesz - kelt egyből apa védelmére. Basszus - Menj pihenj le. Biztosítalak, hogy apád benéz hozzád, amint visszatér - fektette a tenyerét, az enyémekre, amik az asztalon voltak. Mérgesen fújtattam egyet, majd a mosatlant hátrahagyva a szobám felé vettem az irányt.

×××

Unottan tapogatóztam a távirányítóm után, ugyanis este 11 lévén természetesen még eszem ágában sem volt aludni, ráadásul még apa sem járt nálam, így az értelmetlenebbnél értelmetlenebb műsorok között válogattam, mikor kopogtak.

- Bújj beljebb! - kiáltottam, hogy a túloldalon is hallják, ugyanis felállni és ajtót nyitni, már lusta voltam, különben is, apán kívül ki más jött volna?

Hm, például a szexi újonc.

Na, igen.

Pontosan ő dugta be a fejét az ajtón, ám nem lépett be. Barna tincsei most már tökéletesen meredtek az ég felé, barna szemei pedig félénken vizslattak. Már, amennyi részem kilógott a hatalmas takaróm alól.

Bár, amint feleszméltem, hogy egy félisten tévedt be hozzám, egyből felültem, és megpróbáltam rendezni a kinézetem, de rájöttem, hogy ha nem kapcsol villanyt, akkor a tévé fénye mellett, nem fog nagyon látni.

- Uh, segíthetek esetleg? - gratulálok, ennél nagyobb hülyeséget nem tudtál volna kérdezni. Fogták esetleg a kezed?

Gondolatban homlokon csaptam magam a hülyeségem miatt, majd miután kényelmesen elhelyezkedtem, újra ránéztem, és ezúttal már teljes testével a szobában volt.

Egy fekete felsőt viselt, szürkés melegítőnadrágot, én pedig imádkoztam, hogy forduljon meg, és könnyebben megcsodálhassam a csodás hátsófelét.

Oké, mi a jó isten van velem?

- Azt mondták az irodában, vagy miben, hogy te leszel az új társam. Amennyiben te vagy Aileen Desgranges van der Linden? - nézett rám megerősítésért, én pedig bólintottam.

- Csak, Leen, vagy Len, kérlek - mosolyodtam el, s ezúttal ő biccentett.

- Na, szóval azt mondták itt a szobád. Gondoltam köszönök, vagy valami - vont vállat, és az falnak támaszkodva, összefonta maga előtt a karjait - Mellesleg Liam vagyok. Liam Payne.

- Oh, szóval te vagy az a zseni, aki feltörte apa rendszerét! - csaptam a takarómra hitetlenül felnevetve, míg ő önelégülten mosolygott - Ne tudd meg milyen ideges volt, haver! Még én is féltem tőle, pedig én a kis- nagy lánya vagyok - kuncogtam. Ő pedig felnevetett, és komolyan mondom életem végéig tudtam volna hallgatni, ahogyan nevet - Egyébként nyugodtan ülj le, ahova akarsz. Mármint, ha maradni szeretnél. Egyébként nem harapok, és csak néha ölök. Jó, ez nem igaz. Naponta, de hazudni emberi dolog, nem? Jaj, igen! Ha társak leszünk egyet jegyezz meg - sóhajtottam, elvigyorodva, mikor láttam, hogy leül az ágyam szélére.

- Imádok beszélni.

- Imádsz beszélni - mondta teljesen egyszerre velem, amin mind a ketten elnevettük magunkat.

- Igen, de még hozzátenném, hogy képes vagyok addig beszélni, hogy már a végén én sem értem. Szóval csak annyit, hogy kösd fel a gatyád, velem nem lesz könnyű dolgod.

- Állok elébe - kacsintott. Ő, Liam egy-mosollyal-csábítok Payne, rám kacsintott. Rám! - Különben én sem szeretem a csendet. Olyan nyomasztó.

- Na, ebben egyetértünk. Valamint abban is, hogy szokatlan ez a társ dolog, mind a mellett, hogy felesleges is, meg kell próbálnunk a legjobbat kihoznunk ebből. Sőt, igazán megpróbálhatnánk barátok is lenni. Mondjuk, mind a társ mind a barát szokatlan, de majd meglátjuk mi sül ki ebből az egészből, nemde? Nos, Liam Payne, alig várom a közös munkát!


2015. október 20., kedd

Egy // "Nekem dolgozol"

Liam Payne

Mikor hazaérek egy levelet találok az asztalon. Pontosabban egy fekete borítékot. Azonnal felnyitom. A benne lévő apró papír csak egy mondat van.

"Törd fel Charles Desgranges van der Linden bandájának rendszerét, vagy az árnyékod leszek."

Basszus. Az árnyék. Minden levelének ez a vége. Én személy szerint most kaptam tőle először levelet, de már hallottam az üzenetinek hírét. És ha nem csinálod amit akar, akkor véged. Benyomom a gépem és rögtön neki is állok. Bár kicsit sem lehet könnyűnek nevezni egy maffia rendszerének feltörését, sikerül megbirkóznom a feladattal. Igaz hat órán keresztül  fel se álltam a székemből. Úgy érzem kiég a szemem és teljesen tompa az agyam. Befekszem az ágyamba és rögtön elalszom. 

〰〰〰

Ülök. Meg vagyok kötözve. Hirtelen pattanak ki a szemeim. Hol vagyok? Nem emlékszem másra csak arra hogy elaludtam.
-Hívd a főnököt. -egy percbe sem telik mire ideér. Előttem áll, nem szól egy szót sem. Aztán csak az ökle csattan az arcomon. 
-Szóval...kinek dolgozol? 
-Senkinek. -újabb pofon.
-Meg ismétlem. Kinek dolgozol?
-Senkinek. -mondom és emeli a kezéd de folytatom. -Egy levelet kaptam.
-Kitől? 
-Tőle. Az árnyéktól. -erre mind ledöbbennek. Na igen ennek a névnek a hallatán senki nem mer ellenszegülni. Ugyanis "az árnyék" néven emlegetett férfi vagy nő, a világ legjobb bérgyilkosa és senki  nem tudja mikor merre jár vagy egyáltalán ki is ő. Mert az arcát senki nem látta még, szóval akár az is lehet hogy az utcán csak úgy elmegy melletted. -Tőle kaptam a levelet. 
-Mi volt benne?
-Hogy... hogy törjem fel a rendszert. Csak ennyi. 
-Biztosan?
-Csak ennyi. Esküszöm.
-Rendben. -mondja és lassan körbesétálja a székem. -De nem marad ennyiben. Nem engedhetlek el. Alkut kötünk. Vagy most megveretlek esetleg megöletlek... vaaagy nekem fogsz dolgozni. -közel hajol hozzám. -Ugye nem akarsz meghalni?
-Nem. 
-Jó döntés. -mondja majd távozik. Még egy napig  nem engednek el, de utána szabad utat kapok és azonnal hazamegyek. Ezután egy héten keresztül nem történt semmi. Aztán a lakásomban Charles várt és ahogy beléptem azonnal el is kezdett beszélni. 
-Azt hittem már sosem érsz ide. Tudod... azt gondoltam, hogy már pakolsz.
-Pakolni? Minek? 
-Nem mondtam? Költözöl. 
-Hova?
-A maffia épületébe. Csak nem gondoltad hogy hagyom hogy itt élj miközben nekem dolgozol? -hangsúlyozza a nekem szót. Hát örültem volna neki. -Mindegy. Lassan elkezdhetnéd. Úgysem lesz szükséged másra csak a ruháidra. Meg mondjuk egy két képre. -néz körbe. -Csak hogy tudd, ha megszeged az alkunkat, először ő megy aztán pedig te. -mutat az anyámra. Kedves egy ember mondtam már? 
-Mikorra készüljek el?
-Jó lenne még ma.
-És pontosan hova kell menjek?
-Okos vagy te. Kitalálod. Ha már feltörted a rendszert ezt nem lesz nehéz kitalálni. -nem szólalok meg de ő megteszi. -Van egy olyan érzésem, hogy már tudod is. Igaz? -bólintok, de továbbra sincs kedvem beszélni. Meg úgy összepakolni sincs. De ha nem akarok meghalni annak ez az ára. Persze már azon is elgondolkoztam, hogy milyen lenne ha inkább megöletném magam, de akkor sose tudnám meg, hogy mi az az ok amiért leginkább akar engem a maffiájába.
-És mégis mit fogok én ott csinálni?
-Azt amit eddig is csináltál. Épp amire szükségem van. Adatok drog szállítmányokról, emberekről, kisebb bandákról. Számítógépek, telefonok, kamerák, maffiarendszerek, feltörése. Esetleg bombák elésítése vagy leállítása. Ki tudja. -most tényleg arra célzott hogy egy rendszerből képes legyek egy bombát hatástalanítani? -Akció közben is segíteni fogsz. Az a legfontosabb. Elég profik az embereim, de ha már mire odaérnek addigra kinyílik egy ajtó az nem probléma. -valahogy éreztem.
-Nincs más hackere rajtam kívül akit ilyenekkel idegesíthet?
-Hmm, volt egy egészen tegnapig. De kudarcot vallott és megöltem.
-Most tényleg azt hiszi hogy egyedül sikerülni fog az egész? 
-Nagyon remélem. Mindenesetre megkapod magad mellé az eddigi pótembert. -igazán nagylelkű. Nagyra értékelem.
-Rendben. 
-Verekedni, fegyverrel késsel bánni tudsz?
-Tudok.
-Meglátjuk. Most itthagylak. Egy órád van, hogy odaérj az irodámba a cuccaiddal. -ezzel kimegy. Nagyot sóhajtok majd előveszem a nagy sportáskám és csak beledobálom a cuccaim. 

〰〰〰

Nem telt egy órába bent voltam az irodában, majd kaptam egy szobát, ahova csak ledobtam a táskát. Ezután körbevezettek az egész épületen és utoljára megmutatták a hackereknek kialakított szobát is ami az utolsó emelet legvégén van. Ott magamra hagytak én meg körülnéztem. Elég jól fel volt szerelve az egész. Három nagy monitor előtt két szék és egy baromi nagy direck a hackereknek kialakított billenytyűzet, de igazából én nem is mondanám annak, mivel akkora mint amit a hangstúdiókban használnak csak más van rajta. Aztán belép egy nálam fiatalabb srác és rögtön bemutatkozik. 
-Szia Corey vagyok.
-Szia. Liam. -fogunk kezet.
-Te vagy az aki feltörte a rendszert?
-Igen.
-Gratulálok. Pedig elég nehéz volt felállítani. 
-Mennyi időbe telt?
-Ha jól emlékszem úgy tíz óra.

-Hat óra alatt bontottam le. A nehézsége nem azon múlik hogy hány óra alatt állítod fel. De ha nem bánod akkor nekiállok egy olyat felépíteni amit nem hiszem hogy fel tudnának törni. Szóval... ha az elkövetkezendő két órában valami kérdésed van vagy bármi... azt halaszd el addig amíg végzek. -először átfutok az eddigi adatokon és csak ezután kezdek mindent lekódolni és felépíteni a rendszert és annak "védőfalát". Corey végig figyeli hogy mit csinálok és egy idő után magyarázni is kezdek neki mert pár mondat után kiderül, hogy még van hova fejlődnie. Befogadja a sok infót és látom, hogy érteni is kezdi. A kettő órából három lett, de nem bántam. Elindultam vissza a szobámba, de egyáltalán nem voltam álmos. Úgy döntöttem ha már amúgy is mindenki alszik, akkor én elmegyek és eddzek egy kicsit. A bokszzsákhoz megyek, közben berakom a fülembe a füleseket. Verni kezdem a piros zsákot. Nem veszem észre hogy mennyi idő telik el, de nem is igazán érdekel. Aztán érzem, mintha valaki figyelne. De rajtam kívül senki nincs a teremben. Nem is tudom miért érzem így hiszen hajnali fél kettő van. Úgy döntök elég is volt szóval egy gyors zuhany után lefekszem. 

2015. október 11., vasárnap

Nulla // Csak ne tedd még rosszabbá

Aw, legelső rész, pontosabban a nulladik! 
Nos, remélem elnyeri a tetszéseteket annyira, hogy a folytatást is olvassátok majd. 
Igazából a történet lényegét elárulja, mégis okozhat még meglepetéseket!
Ez a rész 2018-ban játszódik, ám a történet többi része  2015-2016 tájékán! Ez egy amolyan előre tekintés. 
Nos, hát jó olvasást!
Ölel-csókol
Lace xx. 
Aileen  Desgranges van der Linden
2018. szeptember 19.
London 

Ujjai erősen szorították a derekamat, még a szatén ruha anyagán keresztül is éreztem, tenyerének forróságát. Másik kezével az enyémet fogta, görcsösen összekulcsolva ujjainkat, miközben lassan mozogtunk a zenére, borzasztó távolságot tartva kettőnk között. A szívem ezerrel dobogott, felvetve a lehetőséget, hogy egyenesen az ölébe ugorjon. Ajkaimba harapva, szemeimet össze-össze szorítva próbáltam elnyomni a sírásra való kényszert. Keserű mosoly ült az ajkain, amit nem értettem, hiszen most vette feleségül élete szerelmét.
- Len - lépett közelebb, végre bezárva a  kettőnk között.Mellkasa az enyémnek feszült, így tökéletesen éreztem, hogy a szíve ugyanolyan tempót diktál, mint az enyém.
- Csak örülök, hogy végre megtaláltad életed szerelmét - hazudtam, remélve, hogy elhiszi. De ismert már, mint a rosszpénzt.
- Hazudsz - suttogta, a hátamat simogatva - Nekem elmondhatod, Len. A legjobb barátod vagyok - hangja komolyan, biztatóan csengett, mégis ezernyi, apró darabra zúzta a szívem maradékát. Felnéztem rá, egyenesen mézbarna szemeibe bámulva láttam, ahogy aggódott. Mindig ezt tette, akármit csináltam.
- Pont ez a baj, Liam - motyogtam a mellkasába fúrva a fejem, hangosan felzokogva. Azonnal csitítani próbált, mindkét kezével a átölelte a hátamat, arcát a nyakamba fúrva - É-én szeretlek, basszus! - hüppögtem. Kibújt az ölelésből, s már léptem is hátrébb, utat adva neki, hiszen egyértelmű volt, hogy itt hagy.
Már nem az a baráti pár voltunk, mint évekkel azelőtt. Mára már sehol nem voltak, az éjszakai beszélgetések, a néhai flörtölések, a mások számára szórakoztató csipkelődések. Most csak egy unalmas legjobb barát és legjobb barátnő voltunk. Látszólag. Miután szakítottam Louis-val, és megvigasztalt, akkor jöttem rá, hogy ő az, aki nekem kell. Aki nélkül képtelen vagyok élni, levegőt venni, aludni.
Másnap bejelentette, hogy megnősül.
Emlékszem, miután letettük a telefont napokig ki sem keltem az ágyból, csak ha mosdóba kellett mennem.
Tenyerei közé fogta az arcomat, hüvelykujjaival letörölve a könnyeimet.
- Basszameg Len, én is szer...- nem hagytam neki, hogy végig mondja, befogtam a száját.
- Ne! Kérlek, csak ne, mondd ezt - suttogtam. Szemeim újra megteltek könnyekkel, miközben a fejemet ráztam. Már amennyire engedte - Így is elég nehéz, csak ne tedd még rosszabbá.
- Hallgass meg! - tartotta erősebben a fejemet, hogy tényleg rá figyeljek - Régóta beléd vagyok esve, nem is tudod milyen rég - mosolyodott el keserűen, oldalra biccentve a fejét - Neked barátod volt, én pedig reménytelenül és viszonzatlanul szerettelek. És most is szeretlek. De értsd meg, hogy el kellett felejtenem téged, ahhoz hogy ne válljak egy lelketlen zombivá - zokogva téptem ki magam a karjaiból, s egy utolsó pillantás után, hátatfordítva neki elhagytam a báltermet, ahol az esküvőt.
Hallottam, de nem érdekeltek a kétségbeesett kiabálásai, csak el akartam tűnni onnan, olyan messzire, amennyire csak lehet.
Utáltam magam, amiért sírva rohanok valami elől, hiszen tudtam, hogy ez egyáltalán nem én vagyok.
Évek óta nem sírtam, de ebben az évben, kemény két hónap alatt zokogtam két srác miatt.
Franba is, meg sem érdeklik!